VIKIDÁL GYULA

Mobilmánia alapító- és örökös tagja
Énekes, dalszerző.  

Liszt Ferenc - és eMeRTon díjas énekes és színművész, zeneszerző és néha még szövegíró is. 1974 óta játszik profi zenekarokban. P.Mobil, P.Box, Dinamit, MHV... és 2008 márciusában alapító tagja a Mobilmániának. Színházi és szólóelőadásait egyezteti a Mobilmánia koncertjeivel. Egy igazi rock legenda, aki ezzel együtt is egy végtelenül alázatos művész, aki imád csapattal dolgozni, minden próbán és előadáson 100%-osan van jelen. Hatalmas elánnal, de mások felé is megtisztelő figyelemmel van. A közönséggel is közvetlen, mindenhol barátként fogadják. 

"Szeretnék annyi mindent tenni még!
Engedd meg Istenem, adj még esélyt!
Maradjon még annyi nap, legyen még annyi erőm,
Hogy együtt változtassunk a változó időn"

Mobirise

ELISMERÉSEK

Egy előadóművésznek a legnagyobb elismerés a közönség szeretete, de emellett fontosak a szakmai díjak is. Gyula Liszt Ferenc - és eMeRTon- díjas, kétszer is megválasztották az év énekesének és a Magyar Köztársaság Érdemrend Tisztikeresztjének is tulajdonosa.

Mobirise

KOPPÁNY

Mindannyiunk Koppánya anno az első, Király-dombi előadáson óriási sikert aratott az István a király című rockoperában nyújtott felejthetetlen előadásával, de kevesen tudják, hogy bizony a Mobilmániás társai már akkor is ott voltak vele, hiszen Tunyó, Zefi és Bajnok, mint testőr szerepeltek a '83-ban bemutatott műben és az ott rögzített filmben is.

Mobirise

ARÉNA

Egy fantasztikus szakmai életút és egy kerek évforduló méltó ünnepe volt 2018.januárjában a teltházas Arénában. Gyula jelentős színházi szerepeiből és hatalmas rock múltjából, valamint jelenéből nehéz volt válogatni, még így is több, mint 3 órát volt színpadon. 
FOTÓK, VIDEÓK, KIADVÁNYOK AZ ARÉNÁBÓL...

HONFOGLALÁS

Az Arénában Vikidál Gyula közel 3 órát volt színpadon. És micsoda energiái voltak még az utolsó percekben is. Méltó ünneplése volt fantasztikus szakmai életútjának.

AKUSZTIKUSAN is

Az akusztikus felvétel előtt több próbát is tartottunk. Ötleteltünk a hangszereléssel, a megszólalással. Gyula mint mindig, most is részt vett a teljes folyamatban. 

Isten hozott

Keress minket a közösségi médiákban, a videómegosztókon, a lemezboltokban és leginkább a koncertjeinken!

Koncertszervezés:

mobilmania@rockband.hu      
+36-70-420 51 98

Links

Spotify oldalunk, dalainkkal
YouTube csatornánk, videóinkkal
Facebook oldalunk, infókkal

Created with Mobirise web page creator